2017. augusztus 20., vasárnap

Egy gyors döntés, gyors táska.

Tegnap a zsibin jártunk, vettem egy leveses tálat virágkaspónak, de nem adták könnyen. Választani kellett hozzá még valamit egy ezresért. Hát választottam egy gobelin képet. Mert a keretet láttam meg először és sok hasznát vesszük itthon azoknak ilyen kreatív családban mint a miénk. :)  De én már régóta terveztem ilyen táskát varrni, csak még nem jött velem szembe ilyen kép.

Így hát délután meg is varrtan.
Most már sajnálom, hogy csak ezt az egy képet hoztuk el.

Sok színt tettem bele, hogy passzoljon minden ruhámhoz.
Színes hétköznapokat kívánok!

 

2017. július 2., vasárnap

Egy szekrény új élete.

Bútorfelújítás még nem volt itt a blogon, de most ilyen alkotások és munkák várnak ránk, ezért mutatom. Ez a szekrény egy régi tálalószekrény felső része volt, egy hagyatékból kaptam, mert tudják, hogy szeretem ezeket a holmikat is. Sokáig állt a teraszon mint virágtartó, de amikor kaptam egy kerek asztalkát akkor a garázsba került és várta az ihletet.



 Tavasszal!!!! elővettük. Szerencsére rá tudtam beszélni a férjemet, hogy segítsen ebben a nagy munkában, így hőlégfúvóval leszedtük a festék rétegeket, és jöhetett a csiszolás majd alapoztuk és festettük. Pár hétvégén kész is lett, majd az előszobánkba a régi cipőszekrény helyére került. Vannak hiányosságai, mint például a felső polc üveg táblái, vagy a két szélső ajtója, de vannak aranyos fiókjai és ódon hangulata. Külön tetszik a tetején lévő régi tintafolt, amit nem is tudtunk eltüntetni. A fiók gombokat lecseréltük porcelán gombokra, és kapott egy függönykét.
. .
. .
. .
. .

itt már nagyon szeretjük.

Színes hétköznapokat!

Zsuzs

2017. április 22., szombat

Tetszett, kripróbáltam .....

... nem bántam meg. Szeretem.
 A rengeteg ötlet közül amit a pinterest-en láttam és már régóta szemezgetek onnan, talán ez a táska ötlet motoszkált legtovább a fejemben.

Egy este elkezdtem rakosgatni a foltokat ...

 Az aljára a nagyobb darabokat, majd jöttek a mintás foltocskák, minden kedvenc szín és minta került rá, hogy ne legyen olyan komor darab, inkább olyan bolondos. :)

(Pont nekem való, soha nem szerettem a szabályos dolgokat magam körül,még a virágokat sem tudom sorba ültetni).
A foltok széleit, (ahol nem látszik) géppel varrtam a táskamerevítőhöz, majd nagy fércöltésekkel rögzítettem a lógó darabokat.
 Majd jött a kézi tűzés, hímzőfonalat használtam.
 

 Amikor elkezdtem azt gondoltam, majd egész tavasszal öltögetek, és nyárra elkészülök vele, amikor majd szükség lesz utazótáskára, vagy standtáskára.
Olyan jó volt vele szöszmötölni és jött a szünet is, így kész lett.

 Jó nagy lett, olyan igazi pakolós. 65 cm a szélessége, magassága 40 cm.  Az alja 27 x 40 cm-es téglalap, amiben táskamerevítő, farmer és flíz van tűzve a tartása miatt.
Bőr, lecsavarható fület kapott. Lehet vállon és karban is hordani. Egy nagy cipzáros zsebet kapott belülről és egy másik egyszerűt, az egyik oldalába pedig egy palacktartót varrtam.


Ha már itt volt a sok farmer anyag, hát varrtam egy kisebbet, amit hosszú füllel amolyan rohangálós táskának használhatok majd. 


 Nagyon jó szöszmötölés volt, bátran ajánlom kezdő alkotóknak, foltvarróknak, mert igazán nagy szabadságot ad ez a technika. Az újrahasznosításban pedig jeleskedni tudunk ilyen darabokkal.

 Színes hétköznapokat kívánok!

Zsuzs

2017. február 2., csütörtök

Szöszmötölök ....

tehát vagyok! (Teljesen alap üzemmódban, de azért még itt.)

Színes hétköznapokat kívánok!

ZsuzS

2016. november 27., vasárnap

A mi adventünk.

Közösen készítettük Linával a faluházban.

Nekem nagyon tetszik.
Itt nem látszik a fénytől a két kis varrott fenyő. :)

Itt sem.

(Majd nappali fénynél is készítek képeket.)
 Színes hétköznapokat kívánok!

2016. október 8., szombat

Horgoltam egy mandalát.


12 szálas fonalból.
Ágyelő lett belőle. 

Olyan jó volt horgolni, hogy mindjárt kész lesz a második is.



Színes hétköznapokat kívánok!

 ZsuzS

2016. szeptember 11., vasárnap

Tűtorony...

... ezt a nevet adtam ennek a jól használható alkalmatosságnak. 
Egy külföldi blogon láttam, sajnos nem tudom már hol, de annyira megtetszett, hogy elhatároztam kell nekem ilyen. Az elsőt már elajándékoztam. Ez most a második, de azt hiszem varrok még. :)

Ha valaki elkészítené, akkor remélem a képek segítenek. 


Az aljába műanyag darálékot tettem, hogy legyen egy kis súlya, nem dőljön fel, ha beledöföm a tűket.


Ebben a kis gombolható részben van egy kis filc bevarrva ahol a varrótűket tarthatom.

Ezen a képen pedig látszik a készletem többi tagja, egy eszköztartó neszi, amely projektáska is lehet, és az ollótartó.

  Színes hétköznapokat kívánok!

Zsuzs